Egyetem!!!

Miután kihagytam az egész februárt (egy blogíró miért is ne vehetne ki szabadságot?) belekezdek a történetbe.
A felsőfokú vizsga nem sikerült. Ezt vártam, egyáltalán nem voltam meglepve. Legalább ingyen volt, tapasztalat volt.. És mindig van következő alkalom!

Hihetetlen összevisszaság jellemezte az utóbbi időszakot, a felvételi procedúra nem kicsit volt bonyolult. Végül az 5 kiszemelt helyből csak 4-re jelentkeztem, a maradék 1 (Sungkyunkwan) interneten való "fizess, aztán megírhatod az önéletrajzodat 1 óra alatt koreaiul" stílusú jelentkezési lapja nem nyerte el a tetszésemet.. Az összes helyemre felvettek. Gondoltam, nem lesz itt semmi nehézség, hiszen úgyis mindig a Kyunghee-ra akartam menni (azaz maradni ott, ahol a nyelvtanfolyamot is végeztem). Ahá. Csakhogy én még soha (!) nem oda mentem, ahova eredetileg szántam magam, ezzel számolnom kellett volna most is. Kb 1 hetes önmarcangolás és családtagjaim sűrű zaklatása után meghoztam a döntést: Seoul National University. A legnagyobb, a legnevesebb, a leg-... Mert szeretem a kihívásokat.. (gondolom. valamivel csak indokolni kell egy ilyen merész öngyilkossági kísérletet)
Miután leadtam a végleges válaszomat -se szakirány, se egyetem váltásra nincs lehetőség ezután- kiderült, hogy a szakom (Clothing&Textiles) első évben az alapozó tantárgyak erejéig össze van vonva a "kajásokkal" (Food&Nutrition). Erről persze a tájékoztató könyvben egy árva hang nem volt. És ennek köszönhetően most egy évig tanulhatok biológiát, kémiát, matekot, statisztikát és egyéb gyönyörűségeket. Nem baj, nézzük a jó oldalát: kapok még egy lehetőséget az élettől, hogy megszeressem a természettudományokat. Koreaiul persze.
Ami borzasztóan nehéz: nincs egy konkrét valaki, aki hivatalosan a segítőm lenne, akihez fordulhatok, ha bármi baj van, ha nem értek valamit. Mindent pontosan úgy kell csinálnom, mint a koreaiaknak, csak persze a nyelvi akadályok miatt ez így nem fair. Meg azért se, mert ösztöndíjas diákként rám egészen más szabályok vonatkoznak, amikről általában nem tudnak a tanárok, se az, aki az irodában ül és az összes diák ügyeit intézi. Se én, mert ugye az információáramlás változatlanul "tökéletes". Ma derült ki, hogy egy fontos e-mailt nem kaptam meg 2 héttel ezelőtt, ha nem visz a véletlen pont ma a OIA-ba (Office of International Affairs), akkor a márciusi ösztöndíjamat nem 7-én, hanem csak 13-án utalnák. Így van reményem, hogy nem halok éhen a következő fizetésig, és a tankönyveimet is meg tudom venni időben -ezen a héten az első órákon még csak 20-30 perces megbeszélések voltak, milyen a számonkérés, hogy lesznek az órák, milyen könyvet kell venni, stb..

A kollégium.
Ilyen apartman-szerű helyre kerültem, 1 "lakásban" (talán a blokk jobb szó rá..) van 3 kétágyas szoba, 1 nappali és 1 fürdőszoba, az utóbbiakat a 6 ember közösen használja, és takarítja (takarítaná..). Konyhánk itt sincs (DE! március közepétől állítólag lesz, most építik), a 2. emeleten a kijáratnál van egy mikró, meg egy víztisztító (a csapból nem iszunk, mert rossz ízű), amiből nem jön melegvíz. Ez nagyon kellemetlen, de ma a szobatársam írt a koli honlapjára, remélem megcsinálják hamar.
A szoba sokkal kisebb, mint az előző helyemen. De nem rossz, otthonosan berendezkedtem, és a napom nagyobbik részét úgyis kint töltöm. Az egyik koreai tanárom mondta még, hogy nem jó az, ha az ember túl kényelmes helyen lakik, mert akkor nem lesz kedve/oka kimozdulni :)
Nincsen kulcsunk, a bejárati ajtó és a hálószobák ajtajai is számkóddal nyithatók. Az egyetlen kellemetlenséget az okozza, hogy itt nem kaptunk párnát és takarót. Párna nélkül még tudok aludni, azzal semmi gond, de a második éjszaka valamiért sokkal hidegebb volt, meg is fáztam kicsit (a repülőről véletlenül magamal hozott takarócska elég vékony..) Na de sebaj, hétfőn jön a pénz, lesz könyv, lesz takaró!
A szobatársam koreai, nagyon aranyos! Sarang-nak hívják, ez csak jót jelenthet a későbbi kapcsolatunkra nézve :D A szomszéd szobában lakik még egy kínai cserediák, nem beszél koreaiul. Ő volt a legközvetlenebb velem. A többiek mind koreaiak. Jó kis társaságnak tűnik, ma költözött be az utolsó lány, szóval mind a hatan megvagyunk :)

Az ismerettségekről röviden: amennyire elhagyatottnak éreztem magam tegnap (az első igazi nap volt a beköltözés után), annyira megkönnyebbültem ma. A szaktársak jófejek, segítőkészek, és nem unják a kérdéseimet. Ma együtt ebédeltem egy felsőbbéves sráccal, kajaszakos, tegnap futottunk össze az irodában, azonnal telefonszám csere, megmutatta a könyvtárat és a könyvesboltot meg egy rövidebb utat a kolihoz. És nagyon türelmes velem. Megtartom :D
Órán találkoztam azokkal a lányokkal, akiket az első orientáción ismertem meg, és új barátot is szereztem (neveket nem írok, nagyon sok, nagyon hasonló, és én sem tudtam még mindet megjegyezni). Az a lány is kajaszakos, együtt vacsoráztunk (ez így nekem nagyon jó, ugyanis hajlamos vagyok kihagyni étkezéseket, vagy csak egyszerűen elfelejtek enni, ha nincs ott még valaki, akivel együtt "kell").

Még nem volt időm körbefotózni a kampuszt, csak a koliról meg a szakom épületéről van képem.



Gwanaksa kollégium. Ebben a nagy fehérben lakom, sajnos az a szárnya pont nem látszik az épületnek.



Ebben a szép új épületben (tavaly fejezték be az építését) van a kajaszak, meg a ruhaszak, meg még másik kettő, ami számomra teljesen érdektelen :D
(Faculty of Human Ecology)



A 222 másik oldala. A belógó csücsök pedig egy múzeum. És túl sok a kocsi :(

Túl sok

Extrém hét ez a mostani, hétfőn félévközi vizsgánk volt, ma szóbeli felvételi, és hátra van még a nyelvvizsga vasárnap.
A félévközi vizsga nem sikerült jól, szerencsére ez nem számít annyira, mint amit a tanfolyam végén írunk, talán lesz lehetőségem javítani.
A mai felvételi röhej volt, 12-re mentünk, és 2 órát vártunk egy teremben, mire az elsőt behívták. Majd mindenkitől megkérdezték ugyanazt: miért ezt a szakot választotta. Ja és én voltam az utolsó (tehát én 3 órát malmoztam előtte). Legszívesebben aludtam vagy ettem volna már akkor, a várakozás kifárasztja az embert, nem is ebédeltünk még.. A kérdező tanárnak meg beszédhibája volt, és borzasztó csúnya kiejtése.
Beszélgettünk a többiekkel, valószínűleg már kitalálták, hogy kit akarnak felvenni, nem hiszem, hogy ez a szóbeli beszélgetés (fejenként 3 perc) sokat változtatna az eredményen. Az én szakomról pl. nem is volt bent tanár.
Most megyek, próbálok annyi tudást tömni a fejembe, amennyit csak lehet, mégse hiszem, hogy átmennék a felsőfokú nyelvvizsgán. Ahhoz egy kisebb csodának kéne történnie.

Új év, új szoba -új szobatárs

Először is nagyon BÚÉK mindenkinek! Ha ez az év olyan jó lesz, mint amilyennek indult, akkor nem lesz okom panaszra.
Január elseje nálam költözködéssel telt, még jó, hogy pénteken nem mentem bulizni, csak két táncórára, különben esélytelen lett volna felköltöztetni az ittlétem alatt jelentősen megszaporodott ingóságaimat a második emelet egyik végéből a harmadik emelet másik végébe. Mindezt (becsomagol-átcuccol-kicsomagol) kb 5 óra alatt vittem véghez, jelentős visszaesés a nyári 2 órához képest, úgy látszik, öregszem :)
Ráadásul nagyon rákészülni sem tudtam, mivel pénteken estem be hirtelen felindulásból az irodába, hogy legyenek szívesek új szobatársat adni, mert a jelenlegit nem bírom tovább. (Nem írom le tételesen, miket csinált, gondolni sem szeretnék rá többet, a lényeg, hogy nem volt egy tisztaságmániás. És akkor nagyon finoman fogalmaztam) Értették a dolgot, mondta a lány, hogy akár ebben a pillanatban beköltözhetek, van hely. Kértem, hogy ha már ilyen közel a hétvége, legyen inkább szombat (előre fixálni kell, mikor cuccol az ember). Az új szobatársam belevaló csajszi, egyenesen Nigériából érkezett ugyanazzal az ösztöndíjjal, amivel én. Chidinma-nak hívják. Hihetetlenül nyitott, az első pillanattól egy a hullámhosszon vagyunk! Sok a közös bennünk, talán azért.
Az új szoba további előnyei (azon túl, hogy mindketten szép tisztaságot tartunk benne), hogy az épület másik oldalán van, a kilátás a kampusz belseje felé nyílik, egész pontosan a fiúgimnázium focipályájára. Nyugati fekfésű, egész addig az asztalomra süt a nap, míg le nem megy, és szuper ilyen ragyogó fényben ücsörögni, miközben a leckémmel szenvedek (nem szenvedek, boldogan kell csinálni! új év, új hozzáállás.) Amint lesz közös fotónk, felteszem ide is!

Addig is itt van pár kép a pénteki napról, lévén az év utolsó napja, nem igazán tanultunk.. Az első tanárnéni eleve egy hatalmas csokitortával érkezett, és ilyen körülmények közt nehéz megőrizni a nyugalmat :)



Készülődés



Csillagos torta, 2 nagy és 11 kicsi gyertyával



Drága tanárnőnk másik ajándéka: névreszóló naptár mindenkinek!



A teljes osztály! A fiú, aki mellettem ül, új srác (múlt hét csütörtökön csatlakozott hozzánk), és az osztály legfiatalabb tagja is egyben.

Hull a hó :)

A tanterem ablakából..


Ma reggel arra ébredtem, hogy kint mindent 15 centis hó borít, végre kicsit szebb a tél!
Mostanában sikerül újra normálisan beosztani az időmet, és észrevettem, hogy a rendszeresség a hangulatomnak is jót tesz. (ezt tudtam előre, csak van olyan, mikor az ember képtelen magát gatyába rázni.) Többet tanulok, hatékonyabban, és újra élvezem! Ami szuper dolog, tekintve, hogy az unalom a halála minden nyelvtanulási kísérletnek. Az új tanáraink mindketten nagyon jó pedagógusok. Az osztályfőnökömről már írtam az elsőző bejegyzés végén, mindent megtesz azért, hogy jó legyen az osztályközösség. A másik tanárunk tíz éve van a pályán, nagyon jól tanítja ezt a felsőfokú könyvet, és minden lecke szövegéből baromi nehéz szódolgozatokat írat, amiért én iszonyú hálás vagyok neki. (merthogy engem rúgdosni kell..)
Ha az előző osztályt a leghangosabb, legviccesebb társaságként mutatnám be, akikkel együtt tanultam az egy év alatt, akkor a mostani osztályomról muszáj megemlíteni, hogy csupa szorgalmas, alapos és jókedvvel, egymást segítve tanuló gyerekekből áll. Fantasztikus hangulata van az óráknak! Gondolom azért is, mivel már vagyunk egy szinten, és nem a nyelvtani magyarázatokból áll az óra 90%-a, hanem beszélgetésből, érdekes vitákból, a saját gondolataink kifejtéséből.
Jövő héttől megint lesznek délutáni óráim, igaz, hogy csak három héten át. Ismét nyelvvizsga előkészítő, ismét kötelezővé téve minden ösztöndíjas számára. De nem bánom egy kicsit se, ha nem szervezték volna meg, mi kértük volna. Enélkül szinte esélytelen átmenni a vizsgán. Ami még plusz öröm: a nyárival ellentétben most indul felsőfokú csoport is! Az egy dolog, hogy alighanem a beleimet fogom volszolni magam után ilyen intenzív fejtágítás és leterheltség következményeként, de ha ez hozzásegít az áhított 5-ös szinthez (kicsit magas léc ez még őszintén megvallva..) és a plusz ösztöndíjhoz (ami természetesen a fő motiváció), akkor egy percig se bánom!
Ma van a születésnapja az egyik japán lánynak, Yukakonak. Vele az őszi félévben jártam egy csoportba. Ma újra összegyűlt az osztály, az újépítésű Mr.Pizzát forgattunk fel teljesen e jeles alkalomból. Tortacsata is volt, és -mint mindig- borzasztó hangosak voltunk.

Készítettem nektek pár havas képet az egyetemről, gyönyörűen néz ki így hóval borítva. Úgy éreztem magam, mintha egy mesekönyvben sétálnék :)



Ezen az utacskán megyek reggelente az iskolába



A könyvtár



Hógolyózás ebéd előtt



Kimi és Wihyo



A szülinapos és a leégett gyertyák..



A vicces csopi (hogy én mit művelek? hát kérem.. heverészésnek álcázott hasizomgyakorlat)



Jó étvágyat! ;)

Helyzet.

Ez most nem lesz hosszú bejegyzés. Csak valamit mégis kéne írnom.
Tegnap előtt pénteken volt az őszi tanfolyam záróünnepélye, megint sikerült átmennem a vizsgán (ezt én nem is értem, hogy nem képesek legalább egyszer megbuktatni?? béna lehet ez a rendszer nagyon, ha ilyen alakok gond nélkül szintet léphetnek, mint én..)
Szóval megyek felsőfokú 2-es szintű csoportba, egészen pontosan jövő hét csütörtöktől. Ennél rövidebb szünetem még nem volt. Sajnos Karácsonykor is tanítás van, ha nem hétvégére esne, akkor órák is lennének 25-26-án. Ez a rövidke téli vakáció is jól el fog telni, kedden van a jelentkezési határideje az általam bejelölt 5 közül 4 egyetemnek, a holnapi napot szánom arra, hogy elvigyem mindenhova a papírokat (jajistenem, nincsen kész, hajtépés, pánik... azért persze biztosan elkészülök) A hét további napjain pedig a maradék 1 egyetem jelentkezési lapját kéne megszereznem, kitöltenem.
Mostanában táncolni is többet szoktam, minden próbára egy órával előbb érkezem, gyakorolunk a 26-i "gálaműsorra". Nem is tudom, hogy nevezzem, a tánciskola éves bemutatójáról van szó, ahol minden osztály előad valamit. Mi kevesen vagyunk, és bár a többiekhez képest későn kezdtünk el készülni, a mi óránk előtt üres a terem, így van lehetőségünk rendesen próbálni.

---- eddig jutottam két hete, de elfelejtettem, hogy mit akartam még írni a végére. Sebaj, akkor azzal fejezném be, hogy azóta megvolt a műsor is, és mindenki szerint mi voltunk a legjobbak :)
Ja és a papírokat is leadtam. És az új tanfolyam is elkezdődött, arról csak annyit, hogy mindkét tanárom új, eddig még nem tanítottak engem, de nagyon jók. Az osztály.. khm.. szóval kilencen vagyunk, ebből hatan osztálytársak voltunk ősszel, és a maradék három lányból is ismertem már kettőt. De legalább családias a hangulat. Plusz az osztályfőnökünk kitalálta, hogy játsszunk egy kicsit: manito-game a neve a dolognak, állítólag olasz eredetű játék. Hetente kihúzzuk egymás neveit, és akit húztunk, annak leszünk a "titkos barátja" 1 héten át. Kedves sms-eket írunk, apró édességeket teszünk titokban a barát asztalára, aki csak hétvégén szembesül vele, hogy ki húzta őt. Persze azért sejteni lehet előre :)

Őszi osztálykirándulás

Megint sikerült eltűnnöm egy jó időre, ezer bocsánat. Mostanában zajlik az egyetemi jelentkezés, plusz jönnek a vizsgák is lassan, és a kifogások teteje, hogy baromi sok leckét kapunk -minden héten kell tartani például egy komplett előadást PPT-vel.
De hogy inkább a jó dolgokat domborítsuk, ma leadtam az 5 egyetemből (=5 szak) álló végleges listámat, sorrendet holnapig cserélhetnék, de ugyan minek.. Szóval egy gonddal kevesebb nyomja a vállamat.
Múlt hét hétfő-kedden volt az őszi kirándulás, most Seoraksan volt az úticél, ami egy szép hegy közel az észak-koreai határhoz (ez az információ a továbbiakban még fontos lesz). Hétfő reggel indultunk, 5 busszal, mint mindig.. Órákig utaztunk (=aludtunk mind), én az első benzinkútnál ébredtem fel, ahol sikerült beszereznem egy nagy tejeskávét, ami a reggelből kimaradt, mivelhogy én szinte minden nap késésben vagyok, és ezalól a hétfő sohasem kivétel.
Ebédelni megálltunk valahol -ne kérdezzétek, hol, fogalmam sincs..



Ezt ettük, finom volt



Telihassal hátra arc

Ebéd után mentünk még busszal egy kicsit, egészen a hegy lábáig, ahol a park bejárata található.



Végre egy közös kép!!

Idegesítettek a többiek, hogy hangosan visítoznak az erdőben, és leülnek minden 50 méter után pihenni, szóval inkább előrementem, és egyedül, ámde csendben és boldogan kúsztam felfelé.



A hegyre vezető ösvény kapuja -szó szerint



Pózolj Buddhával!



Keletre szakadt rokon


Hegyes-erdős képek következnek:



Ott elöl a két srác Marco (olasz) és Jibeong (kínai), róluk is lesz még szó



Háttérben a cable-car (koreai szó), ami visz fel a hegycsúcsra (ha Ali baba és a negyven rabló kényszerítene a beszállásra, én akkor sem mennék, láttam a pályát..)



Végre igazi erdei ösvény! Sajnos túl későn mentünk kirándulni, már majdnem mindenhol lehullottak a levelek..



Hidacs



Hamar kopaszodnak



Jibeong és Natasha (orosz)

Ezen a képen már feljutottunk a célponthoz (ami, mint kiderült, nem azonos a hegycsúccsal.) Félúton futottunk össze négyen: Marco, Jibeong, Natasha és én, onnantól kezdve együtt másztunk, meg fotózkodtunk. Gondolom a többieknek sokkal profibb képei vannak, de nem küldtek belőle, szóval be kell érnetek ezekkel.

És most jön egy kis ugrás időben és térben, lejöttünk a hegyről:


Fiúkkal



Jó kis mócsingos bulkogi - a vacsora



... egyéb tápok

Utána megint buszra fel, és átgurultunk a szálloda elé. Mindenki szépen, három fős csoportokba rendeződve kulcsot kapott, és megkereste a szobáját. Koreai stílusú hálószobák voltak, ez azt jelenti, hogy nem voltak ágyak, vékony matracokon aludtunk egymás mellett a földön. Mivel padlófűtés volt, egyébként meg hideg, ezt egy csöppet sem bántuk. Becuccoltunk mindent, aludtunk egy órát, aztán este 8-kor felmentünk a 4. emeletre, ahol volt egy nagyobb terem, kényelmesen elfértünk mind a kétszázan a játékhoz.



Az osztály- és szobatársaim: Bidan (vietnam), Anjeong (kína)



Frissen mosott ágynemű



Osztályonként körbe ültünk a játék után -arról nincs fotóm, inkább résztvettem benne



Még egy -lopott- csoportkép


Este tíz óra tájban MINDENNEK vége volt, tehát semmi program vagy hely, ahol össze lehetett volna gyűlni (a szobák méretét feljebb láthattátok ugye, alkalmatlan egy egész osztály befogadására). Lementünk a hallba, de ott sem volt semmi, leülni se tudtunk ennyien. Ott találkoztunk Marcoval és Jibeonggal, akik éppen készültek a tengerpartra, mi is visszarohantunk a kabátért, és mentünk volna le, de addigra a kiéhezett, gyilkos kedvű tanáraink falkákba verődve, testükkel védték az egyetlen kijáratot. Biztos megérezték a levegőben, hogy készülünk valami -szerintük- illegálisra.
Ismét megjegyezném, hogy még csak 10 óra volt, ami Koreában sem számít késő éjszakának. Hogy miért nem mehetünk ki, azt nem voltak hajlandóak bővebben megindokolni annál, hogy veszélyes. Tehát mi sem tudtuk mással magyarázni a dolgot, mint amit az osztályfőnökünk mesélt még az előző héten: pár éve egy turista néni kiment éjszaka (!) a partra, és az észak-koreai katonák lelőtték őt (aki Dél-Koreában üldögélt), mondván biztos valami bajkeverő.. Annyit azért kiharcoltunk, hogy kimehessünk fotózkodni a szálloda elé -ahova aztán utánunk jött az egyik tanársegéd, szóval esélyünk sem volt meglógni sajnos..



Pedig ilyen közel voltunk a parthoz!



A többieket is nagyon érdekelte, mi lesz a vita vége



Szerencsétlen ember nem bírt a sok rámenős japán lánnyal



Várakozó tekintetek..


A végén mindannyian visszakullogtunk a szobáinkba. Kisebb-nagyobb csoportokba verődve páran még beszélgettek egy kicsit, de ennyi volt az egész.
Na de nem nekem.. Az olasz srác mondta, hogy hozott egy kis hazait, de csak 1 üveggel, valahol páran megihatnánk (kiránduláson ez is illegális). Eredeti terv szerint a hegymászós kiscsapattal tettük volna, csakhogy az orosz lány telefonszámát nem tudta egyikünk sem (másnap kiderült, hogy nincs is neki). Szóval helyette szóltam Ann-nak, a francia osztálytársamnak, aki még korábban Marcoval bemutatott minket egymásnak.
Átmentünk a fiúk szobájába, ami felháborítóan kétszer akkora volt, mint a lányoké. Ott kiderült, hogy nekik is van még egy harmadik szobatársuk, egy kirgiz fiú, szóval végül öten láttunk neki az üveg bornak. Ami állítólag nagyon drága volt, hát nagyon finom is.. Már több, mint fél éve nem ittam bort! Ott voltunk kicsivel éjfél utánig, aztán elmentünk aludni.

Másnap reggel fél nyolckor volt reggeli, a tanárok előre szóltak, hogy aki nem kel fel, annak nem marad semmi, szóval iparkodtunk nagyon. (Borzasztó nehéz volt újra összerakni a padlón meggyűrődött, aligéppen valamit pihent magamat) Svédasztalos reggeli volt, hely sehol, harcolni kellett az eperlekvárért, és végül nem ittam kávét. Ez hiba volt. Evés után kicsekkoltunk, lebonyolítottuk a kötelező, buszonkénti fotózkodást a szálloda előtt, utána megint elindultunk valahová. 5 percen belül menthetetlenül elaludtunk, mint első nap (voltak, akik felkeltek hajnalban, hogy megnézzék a napfelkeltét a tengeren -én nem, láttam már olyat, és én nem kelek 6 előtt. az a legkorábbi lehetséges időpont)



Utunk következő állomása (a pálmafákat nem értettem)



Ezek a kezek viszont tetszettek!



Oké, ez így utólag idiótán néz ki..



Őszínek


Miután minden létező pózban és összeállításban fényképezkedtünk a tengerrel és egymással, elsétáltunk egy hatalmas hajóhoz, ami funkcióját tekintve szálloda, és teljesen le van betonozva. Ha ez nem lenne elég hamis, valami hangszóróból, felvételről szólt folyamatosan a hajókürt, meg csipákoltak a sirályok -és a 15. másodperc végeztével (ripít) ugyanabban a ritmusban előröl. Kb 5 perc után a hajamat téptem, borzasztóan idegesítő volt. És be kellett menni -pontosabban fel, a kilencedik emeletre (nem fedélzet..), ott szétnézni, és megint fotózkodni sokat, aztán visszabusz.



Ha Fülig Jimmy ezt látná, keserűen zokogna.



Kilátás a kilencedikről keletre



Ismét férj-feleségemmel

Hátra van még a kirándulásból a másnapi ebéd, az viszont pocsék volt (mint az utolsó ebéd általában), és 5 óra körül már vissza is értünk a könyvtár elé.
Ez a kirándulás tetszett a legjobban az eddigiek közül -a szokásos idegesítő koreai hülyeségeket leszámítva. Sok új barátom lett, és végre ősz van, lehet pulóvert hordani, meg kabátot!

Jó hírek

Jujj hogy már november van! Rohan az idő, közben meg nagyon nem. De legalább vannak jó dolgok, például ma rögtön kettő is akad: túl vagyok a félévközi vizsgán, a részeredményt (pontosan a felét) tudom is, mert a tanárunk ott helyben kijavította. Nem ez lesz a legjobb vizsgám, de a legrosszabb sem, tartom az átlagomat, mindezt kb nulla rákészüléssel, most nem jött össze a szorgalmas tanulás, szánom-bánom. Legalább lesz mit javítanom a decemberi félévzárón.
A másik jó hír felülmúlja az elsőt: ma derültek ki a nyelvvizsga eredményeink. És *dobpergés* megkaptam a 4-es szintet (középszintű 2-es)!! nagyon reménykedtem, de féltem is, hogy talán kevésen múlik majd.. Na de a lényeg, hogy túl vagyok rajta, a következő nyelvvizsgaidőpont valamikor februárban lesz, akkor majd megpróbálom a felsőfokot, talán átcsusszanok ;)

Hogy ne legyen ilyen rövid és szürke a bejegyzés, teszek fel nektek néhány képet, amik eddig kimaradtak. Koreai barátokkal csámborgunk különböző helyeken -nem akartam neki külön bejegyzést.

Csillával japán étteremben jártunk...



Csilla



Cetlis kislány



A virágot is meg lehetett enni... olyan virágíze volt :D


Szülinapi ünneplés gyanánt még októberben elmentünk Rimmel a gulyásétterembe, ami Hongde-n van. Az eladó azt mondta, hogy ez valami csehszlovák(?) gulyás (miután megtudta, hogy magyar vagyok). A lényeg, hogy szerintem koreai gulyás volt, koreai paprikaszósszal, ennek köszönhetően csípett, mint.. nos mint egy átlagos koreai kaja, az íze persze köszönőviszonyban sem volt az otthonival. De ezt előre tudtuk, és hősiesen megettük az egészet. Sőt, lehetett repetát kérni levesből, kenyérből, rizsből (salátából nem), ezt a lehetőséget is igénybe vettük. Annyira nem volt rossz, csak nem gulyás volt :) Na szóval így nézett ki, amit kaptunk, lehet nevetni:


Még ausztrál vajat is adtak a "kenyérhez" :D



Gulyás után elmentünk vízipipázni



Jó volt